Újévi gála az Orfeumban

 

Most már negyedik éve, 2017. január 10-én rendeztük a hagyományos újévi Gálánkat, melynek keretében az év végi hajtás és a mozgalmas ünnepek lecsengése után, az volt a célunk, hogy egy pillanatra megálljunk és partnereinkkel közösen visszatekintsünk az elmúlt évre; ünnepeljük az elért eredményeket, és egyúttal a 2017-es fejlesztési terveinket is bemutassuk.
 
Mint ahogy ez már hagyománynak tekinthető, évente meghívunk erre az alkalomra egy a művészet és a műszaki tudományok metszéspontját képviselő tudós- vagy művészszemélyiséget, ill. keresünk egy kimagasló alkotást, amely maradandó élményt nyújthat vendégeinknek.
 
Idén Illényi Katica, sokoldalú hegedűművészt hívtuk meg, aki hegedűn, valamint egy kicsit misztikusnak tűnő elektromos hangszeren, az ún. tereminen játszott szinte földönkívülinek ható zenét. Már maga a hangszer megszólaltatása is bámulatos, hiszen mint egy sejtelmes mágus, misztikus kézmozdulatokkal, a hangszer megérintése nélkül, a hangszer felett, a „levegőből” varázsolt elő a művésznő dallamokat. A népszerű előadóművésznő hangversenye és hangszerbemutatója után, a vállalkozó szellemű kollégák ki is próbálhatták, hogy miként lehet hangokat kicsalni ebből a XX. század elején, egy orosz fizikus által feltalált és szabadalmaztatott hangszerből.
 
Schulek a narrátor